Prácser Edit Ölelés

KÍVÁNHAT-E EMBER TÖBBET MAGÁNAK A SZABADSÁGNÁL?

Számomra a szabadságot az agyag jelenti.
Ez az áldott földdarab, mely a legrégibb koroktól kezdve tett boldoggá alkotót és felhasználót egyaránt.
Jelenti hosszú évek óta az alkotás örömét, a kudarcaim keserűségét, a mindennapi kenyeret, az életemet.

Úgy gondolom, hogy a művészetek iránti érzékenységemet drága Nagyapámtól örököltem/anyai ágon/. Prácser Edit Nagypapa csodás ízléssel és kreativitással szépítgette a környezetét részben általa készített, részben aukciókon szerzett darabokkal. Ezért azt hiszem, hogy a nagyszülői gének is szerepet játszhattak a további sorsom alakulásában. Tizenévesen még eltökélten divattervező akartam lenni, de fogalmam sem volt hogyan. Mivel, elég jól rajzoltam a tanárnőm ajánlására a szegedi Tömörkény István művészeti szakközépiskolába jelentkeztem kerámia szakra. A jövőm így megpecsételődött, keramikus lettem.

A korai férjhezmenetelem azonban meghiúsította a főiskolai tanulmányaimról szőtt álmaimat, ezért családi segítséggel és csekély önbizalommal kezdtem a munkát, ami eleinte lassú sikereket hozott.

S bár a gimi kerámia szakán remekül éreztem magam, az ott elsajátított szakmai ismeretek a gyakorlatban kevésnek bizonyultak. Idővel azonban lépésről lépésre belekóstoltam a szakma több ágába is.

A kezdeti években –
A kezdeti években teljesen magával ragadott a népi fazekasság káprázatos formavilága. Egy fazekas barátommal együtt rengeteg gyönyörű edényt készítettünk késő estébe nyúlóan. Nagyon fáradtan nagyon boldogan, nagyon fiatalon. Csodás időszak volt ez.

Akkor indult a Kerámia Stúdió is, ami ma már világhírű. Hihetetlen hatással volt rám a stúdió szellemisége, a város művészeti életét felbolygató protesztsége és mindezek előidézője Probstner János.

Jánossal a mai napig jó barátságban vagyunk, sokat köszönhetek neki. Alakított a személyiségemen, látásmódomon. Általa ismeretem meg új technikákat, más országok szakmai irányzatait, valamiféle művészeti fősodort, mindazt, amit a főiskola hiánya jelentett. Segített, hogy könnyebben találjak rá a saját stílusomra, egyéni kifejezésmódomra, ami remélem ma már csak rám jellemző. Kezdtek kialakulni a kapcsolataim a vidéki és a fővárosi galériákkal és képcsarnokokkal. Ez utóbbiak azokban az időkben élték fénykorukat.

A kezdeti években –
A 80-as években és a 90-es évek elején számtalan bel-és külföldi kiállításom volt önállóan, vagy más művészeti ágak képviselőivel. Közben Farkas Gábor építész barátom megkeresésére Szegedi Zsolt keramikussal létrehoztunk egy épületkerámiát tervező és gyártó céget. Két évi közös munka után szétváltunk és én vittem tovább az üzemet. Ennek a tíz évnek minden napja szakmai kihívás volt számomra, minden tekintetben.

Nemcsak a művészi munka sokszinűsége, de az emberekkel való együttműködés, a team munka is ismeretlen volt. Ma azt gondolom, hogy ezekben az években váltam igazán keramikussá. Emberpróbáló, izgalmas, gyönyörű évek voltak.

Aztán ismét elkezdtem dolgozni a saját műhelyemben. Folytattam, ahol abbahagytam, sok szakmai tapasztalattal gazdagabban. Az általam álmodott témák, új megfogalmazásban. Megunhatatlan témáimat a szecesszió világából merítem, bár mostanában erősen hatnak rám az impresszionista mesterek munkái is.

Ezekkel a karcsú nőalakjaimmal örök szimbiózisban élek. Néha elkalandozom, de utánam nyúlnak, nem engednek. Bizonyára több száz, különböző darabot készítettem már. A munkáimat sokan keresik, gyüjtik, ez igazán boldoggá tesz.

Köszönöm.

Tudom, hogy már életre szólóan beleragadtam ebbe az áldott földdarabba, már nem ereszt.