A pszichológia és a Balaton

2021.nov.16.

„A néző lelkét nem az teszi gazdaggá, amit lát, hanem az, amit gondol és érez arról, ami szemébe ötlik.”

Eötvös Károly (1842-1916)

 

Ez egy nagyon találó megállapítás. Amikor a fenti gondolatot megfogalmazta Eötvös Károly – a Balaton szerelmese -, a pszichológia tudománya talán épp csak születőben volt. A pszichológia leválását a filozófiáról és önálló tudományként való megjelenését a történetírók Wilhelm Wundt (1832-1920) nevéhez kötik. Ő többek között azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy különböző ingerek milyen érzéseket váltanak ki belőlünk.

Több mint száz év telt el azóta. A pszichológia tudománya (is) választ talált számos, az embert foglalkoztató, érintő kérdésre. Mint például: miért gondoljuk és érezzük azt, amit, miért nem gondol és érez mindenki egyformán, vagy miért azonosulunk oly könnyen gondolatainkkal és érzéseinkkel.

Bár különbözőek vagyunk külsőnk vagy ujjlenyomatunk tekintetében, vélhetően nincs két egyforma életút vagy érzésvilág. De lelkünk mélyen például van egy közös bennünk, a vágyakozás a harmóniára. És ezt a harmóniát, pozitív érzést gyakran váltja ki egy alkotás, egy festmény akár első látásra. Ugyanakkor az is előfordul, hogy először csak az alkotással kapcsolatos információk keltenek bennünk egyetértő, pozitív gondolatokat és ennek hatására változnak érzéseink.

Visszatérve Eötvös Károly szavaira, nem önmagában a látott az érték, hanem az, ahogy a látottak megindítják az elmét, befolyásolják a gondolatot, hatással vannak az érzelmekre és esetleg tettekre ösztönöz.

A Balatongalériawebshop filozófiája szerint a festmény vásárlás legyen több, mint választás.

 

 

Kapcsolat

Bármilyen kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot, az alábbi űrlap segítségével!

Balaton Galéria – Webshop

 

Farkas Edina
+36 30 963 2184

Somfai Balázs PhD
+36 30 227 6142

Adatkezelési tájékoztató

ÁSZF

Elállási nyilatkozat